Szemán Róbert Kenus Masters Világbajnok lemondott a Magyar Kajak-Kenu Szövetségi posztjáról és lemondásra szólította fel a szövetség elnökét és egyben a sportigazgatásért és sportfejlesztésért felelős helyettes államtitkárt, Schmidt Gábort is! A sportág jövőjéért változásra van szükség! Ezen az oldalon a szövetség és Szemán Róbert a Merkapt-Mekler SE elnökségi tagja között kialakult nyílt levelezés részleteit és az ügyben megjelent sajtómegjelenéseket tesszük közzé.
A weboldallal párhuzamosan létrehoztunk egy nyílt facebook-csoportot is azok számára, akik szeretnék kimondani az igazságot és nem félnek felszólalni, ha a szövetség jelenlegi munkáját javítani, bírálni kell. Ha Te is szeretnél ebben részt venni, csatlakozz a csoporthoz: facebook.com/groups/1245430101092764


Melyiket fejlesztettük?
Tisztelt Schmidt Gábor sportigazgatásért és sportfejlesztésért felelős helyettes államtitkár!
Tisztelt MKKSZ elnök úr!
Kedves Gábor!
Az MKKSZ honlapjáról értesültem róla, hogy az elnökség nem tartott a személyedet érintően bizalmi szavazást és a közgyűlés fog dönteni. Tegnap írtam egy levelet a szövetségnek, amiben azt kértem, hogy az én álláspontomat is tegyék közzé a honlapon, hogy a szavazás előtt megismerjék a tagok, azonban erre elutasító választ kaptam.
Ezért létrehoztam a www.kajakkenusokajovoert.hu oldalt és a Kajakkenusok a jövőért! facebook csoportot. Ezen az oldalon az eddig, az ügyben megjelent leveleket tettem közzé, változtatás nélkül, hogy mindenki megismerhesse.
A lemondásom után arra kértél, tegyek fel konkrét kérdéseket neked. Ezt elküldtem írásban. Néhány kérdésre válaszoltál is (A Volvo ügyre és a válogatók kapcsán), de ma reggeli evezésem közben további kérdések fogalmazódtak meg bennem:
Nagyon szépen kérem, hogy a feltett kérdésekre szíveskedjél válaszolni 2 napon belül, hogy a közgyűlés előtt a tagság teljes képet kapjon az ügyekről!
Üdvözlettel,
Szemán Róbert
Kenus Masters Világbajnok
Kolonics György Alapítvány kurátor
Tisztelt Elnökségi tagok!
Szeretném kérni, hogy a levelemet olvassátok el figyelmesen!
Nagyon remélem, hogy eljutott hozzátok a lemondásom és az azt követő, Gáborral történt levelezésem híre. Amennyiben nem, ezen a linkeken elolvashatjátok. Kérlek benneteket, hogy a posztok alatti hozzászólásokat is nézzetek meg alaposan!
Válaszom Schmidt Gábor részére →
Higgyétek el, a kialakult szituáció nekem sem kellemes, el akartam kerülni a nagyobb botrányt, ezért a közös, vasárnap reggeli evezésünkön erőteljesen győzködtem, hogy mondjon le!
Sajnos az alábbi választ kaptam:
Kedves Robi,
Megköszönve a ma reggeli őszinte beszélgetést és a közös evezést, itt is szeretném megerősíteni, amit személyesen is mondtam Neked, hogy a már korábban általam eldöntöttek szerint, bizalmi szavazást fogok kezdeményezni a személyemmel kapcsolatban a jövő szerdai elnökségi ülésen és azt követően az április 30-ra összehívott évi rendes Közgyűlésen.
Üdvözlettel,
Schmidt Gábor
TEHÁT NÁLATOK VAN A DÖNTÉS ÉS A FELELŐSSÉG!
Egy egyszerű igen-nem.
Sokatokat ismerem személyesen, és többeteket közelről is. Jó érzésű, jó szándékú, a sportágunkért tenni tudó es akaró emberek vagytok! Tudom, nehéz ezekkel a tényekkel szembesülni, nekem is csak azért könnyebb most, mert én már december végén szembesültem a részletes adatokkal. Két éjszaka nem aludtam, annyira megdöbbentem.
Az utóbbi időben már nem tudtam azonosulni Gáborral, de a sportágért tett tevékenységét becsültem, őt magát mindig elismertem és elfogadtam vezetőként.
Ma szintén a Dunán mozogtam és közben határoztam el, hogy ismét írok egy levelet, mert meg kell ismernetek a véleményemet az ügyről.
A jelenlegi elnökünk helyettes államtitkári működését nem nekünk kell megítélnünk, azonban ne dugjuk a homokba a fejünket! Ez hatni fog a sportágunkra, mert az általatok is megismert tények erkölcsileg is elítélendőek.
A „két Schmidt” szállóige lett a magyar sportban és mindkettőjük személye a kajak-kenuhoz kapcsolódik jelen pillanatban.
Sajnos reálisan kell látni a helyzetünket, jövőnket. Attól tartok, hogy egy sportágunkon kívüli döntéshozó a szövetségi munkától függetlenül fog minket megítélni, és félek, hogy már a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia miatt is ránk került egyfajta „billog”.
A döntés a tiétek, én csak a véleményemet mondtam el.
Vasárnap azért igyekeztem hangsúlyosan rábeszélni Gábort, hogy ne rátok tegye a visszahívás súlyát, mert nem érzem veletek szemben korrektnek azt, hogy amikor elment főállásban dolgozni a sport államigazgatásba helyettes államtitkárként, akkor nem kérte a hozzájárulásotokat, most viszont bevon titeket ebbe, a szavazatotok összes felelősségével együtt.
Szerintem négy éve ezt a pozíciót nem kellett volna elvállalnia az elnöki széke megtartásával, ez szerintem akkor sem volt helyes és etikus döntés.
Beteszek továbbá két cikket is a témában, kérlek azt is fussátok át!
Miért nem kellett a kajak-kenu a Fidesznek? (index.hu)
Természetesen amennyiben az ügy megy tovább, akkor az ápr 30-i közgyűlés tagjait fogom írásban és a helyszínen szóban is tájékoztatni.
Ezt a levelet most nektek szánom, de a döntésetek után nyilvánossá fogom tenni, hogy a kívülállók is lássak az érveimet.
Sporttársi üdvözlettel,
Szemán Róbert
Kenus Masters Világbajnok
Kolonics György Alapìtvány kurátor
Tisztelt Schmidt Gábor elnök úr, Kedves Gábor!
Szeretnék élni a lehetőséggel, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Civil Kapcsolatok Bizottsági tagságának nyílt lemondásomat követő leveledre reagálva leírjam gondolataimat, amit egyben nyílt levélben is meg fogok osztani. Előzmény →
Kicsit hosszú lesz, ezért elnézést kérek az olvasóktól, de a téma bonyolultsága miatt ezt nem lehet pár mondatban összefoglalni.
Mindenesetre örülök, hogy lemondásommal legalább elértem azt, hogy az autók szétosztása során, több bajnokunk is lehetőséghez jut. Már ezért megérte! Megjegyzem, a válaszodban leírtak nem helytállóak, én a Ti korábbi kommunikációtokból indultam ki. Azért, hogy mindenki lássa, ide másolom:
Új mobilitási partnerünkkel várjuk a szezonrajtot
Gábor! Amikor ezeket a sorokat írom, vasárnap hajnali 3 óra van, nem tudok aludni, annyira feldúlt vagyok, ha a ma reggeli közös edzésünkre, evezésünkre gondolok. Lehívtalak az UTE vízitelepére, ahol 1989 óta szállok vízre, ami a Dunával együtt, az egyik alapja az életemnek. Nem váltam volna azzá, aki ma vagyok. Aki ismer, tudja, hogy a kenus identitás életem meghatározó mozgatórugója. Sikereimet, barátaimat, szerelmemet is ennek köszönhetem. Hidd el, nagyon alapos okom van arra, hogy kiálljak gondolataimmal a nyilvánosság elé.
Lemondásom után néhány e-mailt váltottunk, mert nem akartam nagyobb botrányt okozni, de feltettem neked kérdéseket, amiken már nem tudok túllépni és választ várok tőled.
Meglepődtem és örültem, hogy felvetésemre elfogadtad a meghívásom és mint két régi ifis sporttárs, elmegyünk evezni. Régebben nagyon sokat tettél a sportágért, minden elismerésen a tied volt, most azonban azt kértem mondj le az MKKSZ elnöki pozíciódról, mert nem a mi döntésünk volt, hogy kormányzati pozíciót vállaltál négy éve.
Amennyiben ezt a levelemet most a nagy nyilvánosság is olvassa, mindenki tudni fogja, hogy nem vonultál vissza önként. Sajnálom!
Az elmúlt 10-15 évben egy olyan szerteágazó, bonyolult és polipszerűen működő rendszert hoztál létre a magyar sportban, ami nem csak etikailag támadható. Nagyon félek, hogy az egész közösségünk áldozata lesz a tevékenységeteknek. Itt nem csak az elnöki, hanem a helyettes államtitkári munkádról van szó, amit kormánytisztviselőként végzel.
Gábor! Néhány év alatt, a te általad protezsált üzleti kör és barátaid, bizalmi embereid milliárdossá váltak, úgy, hogy közben Te sportért felelős helyettes államtitkárként dolgoztál, dolgozol jelen pillanatban is.
Kérted, hogy legyenek konkrét kérdéseim:
- Mit tudsz az általad alapított IRUB cégről, hogy jött létre, kik most a tulajdonosai, vezetői és milyen forgalmat, milyen nyereséget termel?
- Miből van a bevétele, milyen tevékenységi körrel rendelkezik és milyen munkákon, kinek/kiknek dolgozik?
Amikor tegnapelőtt ugyanezeket kérdeztem, a válaszod az volt, hogy Te nem tudod a forgalmat és egyébként sem foglalkozol üzleti ügyekkel, eladtad a céget, amikor az állami szférába kerültél. Akkor most ide másolom: Az alábbi táblázat tartalmazza a kért adatokat 2017 és 2024 között a CompanyWall és a Céginformáció.hu nyilvántartása alapján:
| Év | Nettó árbevétel (Ft) | Adózott eredmény (Ft) | Átlagos létszám (fő) |
| 2024 | 9 165 800 000 | 783 555 000 | 56 |
| 2023 | 10 811 000 000 | 963 080 000 | 45 |
| 2022 | 9 321 000 000 | 634 818 000 | 35 |
| 2021 | 2 344 000 000 | 211 400 000 | ~18-20 |
| 2020 | 1 118 000 000 | 85 200 000 | ~10-12 |
| 2019 | 433 000 000 | 35 400 000 | ~5-7 |
| 2018 | 185 000 000 | 12 100 000 | ~3-4 |
Az IRUB Kft. jelenlegi tulajdonosai: Hóbor Attila Gábor, Sztaics István, BTND Bizalmi Vagyonkezelő Kft.; ügyvezetők: Hóbor Attila Gábor, Sztaics István
Érdekes módon az IRUB Kft. árbevétele és nyeresége exponenciálisan megnőtt, amióta Te a minisztériumban kerültél. Mintha ez egy kicsit ismerős lenne és ilyen válaszokat is hallottunk már…
Tudod, ilyen forgalom és nyereség 40-55 fős létszámmal és teljesen állami megrendelésekre dolgozva, nem ildomos.
Gábor! Lemondásomban érintettem a Nemzeti Kovács Katalin Akadémia (NKKA) ügyét is. Miért kellett ezt egyáltalán megépíteni 50 milliárd feletti összegért a sportágunk számára alkalmatlan Velencei-tó partjára, aminek csak az üzemeltetése 2 milliárd forint évente. Felesleges pénzkidobás volt, költöttétek volna inkább a szegényekre vagy a kórházakra. A sportolók inkább a Koló telepen edzenek, ráadásul az akadémia finanszírozása is hatalmas összegeket emészt fel, ami aránytalan a többi egyesületi támogatásához képest. Szerepe és jelenléte eltorzítja mind a versenyeztetést, az átigazolásokat és az edzői foglalkoztatást is.
Hogy lehet az NKKA 3 fős kuratóriumának, az MKKSZ főtitkára, Szakács Bálint az egyik kurátora és ő is hozza a döntéseket. Ezek a személyi az összefonódások nem helyesek.
Tudod, a megépítésre és az üzemeltetésre elköltött összegből, hazánk összes vízitelepe meg tudott volna újulni és a fenntartás is megoldható lenne.
MKKSZ elnökként és főtitkárként anno meg kellett volna akadályoznod ennek az akadémiának a megépítését vagy már akkor le kellett volna mondanod, hogy kinyilvánítsd egyet nem értésedet.
Az MKKA építése, a költségek nagymértékű túllépése és egyáltalán a létezése talán súlyosabb ügy az IRUB-nál, teljesen véletlenül a facility managmentet természetesen a Hóbor és Botond Szabolcs féle cég végzi (IRUB Kft.), úgy, mint a Duna Arénáét és ki tudja még mit.
Szerintem többen szeretnénk látni, azt, hogy az akadémia hajóbeszerzése kitől, milyen módon és mennyiért történt?
Most még helyettes államtitkárként el tudod küldeni az akadémia építési költségvetését és az éves elszámolásait vagy utasíthatod erre Szakács Bálint kurátort.
Gábor! Lemondásomban írtam a személyzeti politikádról, mely az évek folyamán egyre torzabbá vált.
Ennek eredményeként az utóbbi időben a munkaszervezetet jelentősen felduzzasztva, számos esetben sportági kötödéssel nem rendelkező és /vagy alkalmatlan és terhelt múltú munkatársakkal veteted magadat körül, akiknél a fő szempont, hogy önállótlanul, de lojálisan kiszolgáljanak téged. Sportági demokráciát hirdetsz, de közben kiüresíted és korlátozod és bünteted a szabad véleménynyilvánítást és döntéshozatalt
Hatalmas és nagylétszámú szervezetet építettél, melynek fenntartása sok milliárd forintba kerül.
Nagyon szépen szeretnélek megkérni, hogy gondolt át a lemondásodat és a helyettes államtitkári pozíciód megszűnése után ne legyél a sportágunk vezetője!
Javaslom továbbá, hogy a levelemben jelzett konkrét kérdéseket egy független bizottság vizsgálja ki, mely nem függ egzisztenciálisan tőled.
Gábor! Nekem nincs feléd személyes sérelmem, sőt nagyon sokáig elismertelek, de ezen ügyek mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Sokat gondolkoztam azon, hogy mit tegyek és mit tenne Koló a helyemben most, ha élne és úgy döntöttem, hogy az alapítványa egyik kurátoraként fel kell vállalnom ezt a hálátlan szerepet.
Sajnos a nyílt levélben leírtak az egész magyar sportra kiterjedő rendszerproblémákat tükröznek, amelynek a megváltoztatásának elsődlegesnek kell lennie.
Sajnálom, hogy ilyen ügyekbe keveredtünk!
Szemán Róbert
kenus Masters Világbajnok
Kolonics György Alapítvány kurátora
Kedves Robi!
Antal Dénes MKKSZ elnökségi tag, a Civil Kapcsolatok Bizottságának elnöke tájékoztatott a bizottsági tagságodról történő lemondásodról, amelyet sajnálattal vettem tudomásul. Egyúttal megküldte számomra azt a leveledet is, amelyben több kérdést fogalmaztál meg. Engedd meg, hogy ezekkel kapcsolatban ezúton adjak számodra szíves tájékoztatást.
1. A Szövetség korábbi mobilitási partnerével (Wallis Csoport) kötött együttműködési megállapodása 2025 januárjában lejárt. Az ezt követő időszakban jelentős erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy új együttműködő partnert találjunk, amelynek eredményeként 2026-tól a Hovány Csoporttal tudtuk elindítani a közös munkát ezen a területen. A Hovány Csoport a Volvo Hungária Kft.-vel együttműködésben öt darab személygépjármű térítésmentes használatát ajánlotta fel versenyzőink számára. A tárgyalások során – figyelembe véve, hogy a Szövetség a vezető beosztású munkavállalói számára eddig is bérelt járműveket – a partner egy, a korábbinál kedvezőbb konstrukciót is kínált ezen igényekre. Ennek keretében a Volvo-ajánlat lényegesen kedvezőbb feltételeket biztosít, mint a korábban bérelt Seat Leon és Skoda Octavia típusú járművek konstrukciói. Mindezek alapján - ahogyan erről a márciusi ülésén az Elnökséget is tájékoztattam - a Szövetség 2026 áprilisától az öt darab szponzorautón felül összesen hat darab vezetői, valamint egy darab versenyzői használatú járművet bérel a Hovány Csoporttól. Ezen felül az elnökségi ülésen az is bejelentésre került, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával további három személygépjármű kerül biztosításra versenyzőink számára. A szakmai igazgató javaslatára tehát még további öt autó kerül majd kiosztásra a versenyzők részére a jövő heti válogatóverseny után. A március 31-ei sajtótájékoztatón kiosztott 4 személygépjárművel együtt így összesen 9 kiváló sportolónk használhat majd térítésmentesen autót.
2. A válogatóverseny időpontját a Szövetség Elnöksége a szövetségi kapitányok javaslatára, a Versenysport Bizottság támogatásával fogadta el, ez mind a felkészülési programokban, mind az éves versenynaptárban nevesítésre került. Annyi személyes megjegyzést kérlek engedj meg, hogy természetesen edzőként én is korainak tartom ezt az időpontot, de ahogyan arról ősz óta folyamatosan beszélgetünk a bizottságokban, és szó volt erről a szakmai konferencián is, a nemzetközi szövetség döntése értelmében alapjaiban változik meg az olimpiai kvalifikációs rendszer, és amíg korábban elég volt az olimpia előtti világbajnokságon jól menni és kvalifikálni, mostantól kezdődően két évig teljesen élesben kell küzdeni a pontokért, hogy kvalifikálni tudjunk a 2028-as olimpiára.
3. A Kormány 2016-tól kezdődően összesen hét alkalommal támogatta a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia létrehozását, 2020-tól pedig az Alapítvány működését is támogatja, mint keretmegállapodással rendelkező, államilag elismert sportakadémia, módszertani központ és kiemelt régiós alközpont. Azt gondolom, hogy egyértelműen kijelenthetjük, hogy Sukorón egy olyan létesítmény jött létre, ami hosszú távon szolgálhatja a magyar kajak-kenu sportot, és ne feledkezzünk meg arról, hogy láthatóan egyre több sportág használja a kiváló körülményeket a felkészülése érdekében, így ez nem csak a kajak-kenut, hanem rengeteg más sportot is szolgál. Ezen felül a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia közvetlen támogatása mellett a Szövetség a regionális akadémiai rendszer működtetésére is kap éves támogatást, melyek jelentős pluszforrásokat jelentenek az egyesületek életében és a nevelőedzők foglalkoztatása terén.
4. Kérlek, hogy amennyiben lehetséges, fejtsd ki számunkra, hogy “az IRUB Kft. ügyein”, valamint az általad említett személyi, vezetői, apparátusi és számlázási összefonódásokkal kapcsolatban milyen konkrét észrevételeid vannak, mivel ezek jelen formában számomra nem értelmezhetőek.
Kedves Robi!
A magyar kajak-kenu sport kiemelkedő elismertségnek örvend az eredményei, a szakmai munkája, a hivatali szervezet működése, a gazdálkodása, a vagyona és a transzparens működése kapcsán.
Kérlek ezért, hogy ha bármilyen konkrét észrevételed van az előbbi pontok ellenkezőjéről, akkor azt fogalmazd meg konkrétan, hogy arról a Szövetség megfelelő testületei, ebben az esetben a Felügyelő Bizottság érdemben egyeztetni tudjon.
Üdvözlettel:
Schmidt Gábor
elnök
Tisztelt Antal Dénes Elnök úr,
Kedves Dönci!
Szeretnélek tájékoztatni arról, hogy a Magyar Kajak Kenu Szövetség Civil Kapcsolatok Bizottságának tagságáról a mai nappal lemondok.
Tisztelettel kérlek, hogy a nevemet a MKKSZ oldaláról is azonnal vegyétek le.
Az elmúlt két évben többször is határán voltam annak, hogy lemondok, de mindig meggyőztem magamat, hogy a mi közösségünk és összetartásunk túlmutat az egyéni véleményemen, és nem akartam az egységet bontani.
Most azonban két cseppel, de betelt nálam a pohár és nem kívánom ehhez a tevékenységhez továbbiakban a nevemet adni, mert a Volvo gépkocsik ügye és a válogató hét közbeni megrendezése és korai időpontja kicsapta a nálam a biztosítékot.
A 12 darab járműből négyet osztottak ki a versenyzőknek, kettőt visszatartottak a válogatók utánra, de hat darabot ki fog használni? Nyilván az apparátus.
Milyen dolog az, hogy tanulmányokat is végző sportolóknak hét közben rendezünk U-23 válogatót, és ilyen hamar, annak ellenére, hogy bajnokaink a felnőtt korosztályban is korainak tartják ezt.
Tegnap hosszút eveztem a Dunán és a Szövetségről gondolkoztam végig, mert a fenti problémák nem véletlenek, és nem egyszeriek, hanem arra mutatnak, hogy strukturális és mély problémák vannak a szervezetben.
Nagyon sok döntéssel, koncepcióval és projekttel kapcsolatban már korábban nemtetszésemet nyilvánítottam ki és láttam, hogy a véleményem miatt nemkívánatos személy lettem.
Nem jártam el a közgyűlésekre sem, de továbbiakban biodíszlet sem leszek.
A Civil Kapcsolatok Bizottsági tagjaként nem tudok képviselni és nem tudok választ adni nagyon sok kérdésre.
A Kovács Katalin Nemzeti Akadémia sportágunkat torzító helyzete, az Irub Kft ügyei és a személyi-vezetői-apparátusi-számlázási összefonódások átláthatatlan hálója számomra nem elfogadható.
Én a cégeimmel és személyesen mindig támogatni fogom a Kajak-Kenu sportot a továbbiakban is, de ezzel a vezetői morállal most nem tudok azonosulni.
Szemán Róbert
Kenus Masters Világbajnok
Merkapt-Mekler SE
a Kolonics György alapítvány kurátora
Épületgépész mérnök
Nyilvános Facebook-csoport: facebook.com/groups/1245430101092764
Szemán Róbert
kenus Masters Világbajnok
Merkapt-Mekler SE elnökségi tag
Kolonics György Alapítvány kurátora
szeman@merkapt.hu